Aktuális
Környék
Portré
Riport
Kultúra
Közhasznú
Mezőgazdaság Vidékfejlesztés
Megyei önkormányzat
Sport-Oktatás
Vélemény
Életmód
Gazdaság
 
 
   



 
„Visszaszerezzük az önkormányzatot!”
 
Aktuális
Irta: SZH
2010-01-19

A megye négy magyar többségű városában, egyazon időpontban (pénteken 18 órától) ünnepelte megalakulásának 20. évfordulóját a háromszéki RMDSZ. A legizgalmasabb bejelentés Kézdivásárhelyen hangzott el, így összeállításunkat ezzel kezdjük. A fürdővárosi beszámolót a következő számunkban megjelenő Kovásznai Körképben közöljük.

A céhes városbeli helyszín – a zsúfolásig megtelt Székely vendéglő – Tamás Sándor megyei RMDSZ-elnök szerint jelképes üzenettel bír, hiszen a volt milícia helyén egy olyan szervezet jubilál, amely a rendszerváltáskor a szabadság visszaszerzése érdekében harcolt. Baka Mátyás ott volt a szervezet helyi fiókjának megalakulásánál. 1989. december 24-én a csavargyár dísztermében gyűltek össze, ő pedig egy kockás füzetbe jegyezte fel a sok száz tenni akaró ember, a leendő „párttagok” nevét. Ott volt Szabó Zoltán is, akit később a kézdiszéki RMDSZ első elnökévé választottak. Először, anyaországi mintára, a Romániai Magyar Demokrata Fórum nevet adták az alakulatnak, de pár nap múlva Szépmezőn a szövetség megnevezés mellett döntöttek.
A 20. születésnapon kiderült: a múlt és a jelen nehézségei között óriási különbség van. Mint István Zoltán, a párt kézdivásárhelyi elnöke fogalmazott, a magyarság megosztására irányuló törekvések helyett fontosabb lenne a közös érdekeken nyugvó fejlődés elősegítése. Ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy „nem lesz érvényes a költő mondata, miszerint ne rakj magadnak olyan házat, amibe házi úr települ” – ezzel arra utalt, hogy a következő születésnapi rendezvény már az RMDSZ közbenjárásával felújított Vigadóban lesz megtartva.
A leghangzatosabb ígéretet azonban Tamás Sándor, a megyei RMDSZ elnöke tette, miszerint a következő helyhatósági választáskor a szövetség visszaszerzi a helyi önkormányzat vezetését. „Tudjuk, hogy miként lehet ezt elérni, és meg fogjuk tenni” – nyomatékosította a több mint száz ünneplő jelenlétében.
Vastapssal emlékeztek
A szervezet sepsiszéki tagjai, mintegy kétszázas létszámban a sepsiszentgyörgyi Kolcza vendéglőben ünnepeltek, ahol többek között György Ervin prefektus, Puskás Bálint alkotmánybíró, valamint néhányan az MPP részéről is tiszteletüket tették. A találkozót Sylvester Lajos, a háromszéki RMDSZ első elnöke nyitotta meg, aki a jelenlevők köszöntése után a magyarság első két nagyobb sikerélményéről beszélt: az 1990. február 10-én tartott gyertyás tüntetésről, melyet az anyanyelvi oktatásért szerveztek meg, és az első szabad március 15-e megünnepléséről.
Antal Árpád, az RMDSZ sepsiszentgyörgyi elnöke elmondta, a szövetség az elmúlt húsz évben többször is megújult – ő maga is már az új generáció tagja –, de soha nem veszítette szem elől az eredeti célt, a magyar közösség érdekvédelmét. A vacsora előtt okleveleket nyújtott át a régi RMDSZ-tagoknak, majd Főcze Gyula vállalkozó mondott pohárköszöntőt, kérve, hogy félperces, visszhangzó tapssal emlékezzenek meg azokról, akik már nincsenek közöttünk.
„Biztos talajon járhatóbb az út”
A sepsiszentgyörgyi, kézdivásárhelyi és kovásznai rendezvénnyel egy időben a baróti Party Pub étteremben is több mint száz személy ünnepelte az RMDSZ megalakulásának 20. évfordulóját. Nagy József helyi elnök köszöntője után rövid filmvetítés keretében elevenedtek fel a régi pillanatok, olyan felejthetetlen arcokkal, mint a Király Károlyé vagy a Domokos Gézáé. Márton Árpád parlamenti képviselő arról az egykori hihetetlen együttérzésről beszélt, melynek köszönhetően az ország különböző pontjain, szinte egyidejűleg, mindenféle központi serkentés nélkül alakultak az RMDSZ helyi szervezetei.
Kiss Alpár baróti unitárius lelkész a régi őskeresztényekhez hasonlította az egykori alapító tagokat – Nagy Sándort, Boda Jánost, Benkő Leventét, Kiss Alpárt és Demeter Jánost –, kihangsúlyozva, hogy „maga a tény, hogy itt vagyunk, bizonyítja azt, hogy nem volt hiábavaló a kezdeti küzdelem és hozzáállás”. Nagy József érdekes megjegyzést tett: „Amikor létrejött a Magyar Polgári Párt baróti irodája, egy emeletnyivel fölénk kerültek. Azt írta az egyik újságíró, hogy az RMDSZ alulmaradt. Remélem, nem fognak fent a felhőkben járni, hanem rájönnek ők is, hogy biztos talajon járhatóbb az út”. Beszélt még Benedek Gyula nyugalmazott nagybaconi tanító, a rendezvényt a nagyajtai Áfonya citera együttes előadása, valamint Nagy Csilla és a 87 éves, jelenleg Torján élő, de Barótról elszármazott Ráduly Tamás bácsi szavalatai tették színesebbé.
Szőcs Csongor, Kustán M. Attila, Böjte Ferenc


Nyomtasd ki
Küldd tovább a link-et
Küldd tovább a link-et


Minosítés Minosítés Minosítés Minosítés Minosítés Minosítés Minosítés Minosítés: 7
Ezen cikk betöltéseinek száma: 717
Szavazatok száma: 6
E-mail címe
Neve
Megjegyzése

   
 
Egyéb cikkek

Adja meg nevét
és e-mail címét
és mi kikézbesítjük
Önnek híreinket!

  neve
 
  e-mail címe
 
Feliratkozás
Lemondás


Partnerünk az ezer borvízforrás városának új honlapja:
Kovászna téged vár

Székely Hírmondó