Új edzője van a Sepsi BC-nek, miután az Egyesült Államokból leszerződött Stacey Nolan edzővel és a jamaicai Vanessa Giddennel a klub menedzsmentje felbontotta a szerződést. A 38 éves Veres Attila Nagyváradról érkezett Sepsiszentgyörgyre, szerződése alapján a bajnokság végéig fogja irányítani a női kosárlabda csapatot. Lapunk terveiről, a jelenlegi hangulatról kérdezte.
– Hogyan vezetett az útja Háromszékre?
– Az őszi idényben még a nagyváradi férficsapat edzőjeként dolgoztam, előbb vezető-, majd másodedzőként. Azért is örvendtem, hogy elvállalhatom a Sepsi BC vezetését, mert tudtam, hogy egy erős csapattal lesz lehetőségem dolgozni, a kihívás pedig természetesen érdekelt.
– Néhány edzés után milyen véleménnyel van a csapatról?
– Mivel már otthon is kijártam a lányok mérkőzéseire, volt lehetőségem látni a Sepsi BC-t, valamennyire ismertem őket. Véleményem szerint, amint még néhány emberrel kiegészülünk, egészen jó lesz – persze a mostani játékosok is kiválóak. Ami a fiatalokat illeti, én Váradon dolgoztam már ifjakkal egy éven át. Az biztos, hogy aki velem dolgozik, az pályára is lép.
– Milyen reményeket táplál ebben a szezonban?
– Egyelőre nem sokat mondhatok, mert az új játékosok még nem érkeztek meg. Amint kibővülünk, akkor majd bővebben lehet erről a kérdésről beszélni.
– Edzőként mit tart a legfontosabbnak, mire fog hangsúlyt fektetni?
– Számomra elsősorban a védekezés a lényeges, arra lehet építeni a jó támadást. Látván majd az új játékosokat, mindenki számára meg kell találnom a legmegfelelőbb szerepet – ez a kérdés is még várat magára.
– Járt-e korábban Háromszéken, hogy tetszik a vidék?
– Talán egyszer voltam itt. Sepsiszentgyörgyöt szimpatikus kisvárosnak tartom, tetszenek az emberek, akik a mérkőzésekre járnak. Hallottam már korábban is arról, hogy a Sepsi BC lelkes rajongótáborral bír. Ennek nagyon örvendek, hiszen kosaras berkekben azt mondják, hogy a szurkoló a hatodik játékos.
A szezon végéig az Aradi ICIM csapatához igazolt Nagy Ildikó. A marosvásárhelyi születésű, 26 éves játékos másfél szezon után vált meg a Sepsi BC-től. A klub ugyanakkor szerződést kötött Bianca Vescánnal. Az utóbbi szezont a Zalaegerszeg csapatánál, majd a luxemburgi bajnokságban töltő 186 centi magas, 29 éves centerrel a szezon végéig sikerült megállapodni. Visszatér a csapathoz Izraelből a szerb szélső, Irena Matovics is, ám a legizgalmasabb igazolás kétségtelenül a 2 méteres, 85 kg-os brazil center, Alessandra Santos, aki 22 éves pályafutása alatt a válogatottal nyert már világbajnokságot (1994), az olimpiákon ezüstérmet (1996) és bronzérmet (2004), míg Athénban a negyedik helyen végeztek. Európában számos klubnál megfordult, így többek között a soproni Euroleasingnél is. Kíváncsian várjuk, hogy a 37 éves egykori világbajnok mire képes a román bajnokságban!