Aktuális
Környék
Portré
Riport
Kultúra
Közhasznú
Mezőgazdaság Vidékfejlesztés
Megyei önkormányzat
Sport-Oktatás
Vélemény
Életmód
Gazdaság
 
 
   



 
A háromszéki milliomosok több lábon álló birodalma
 
Gazdaság
Irta: SZH
2010-01-19

Három tévével kezdte a háztartás-elektronikai kereskedelmet Romániában Szarvadi Loránd és felesége, Téglás Zsuzsanna, akik ma egyebek mellett a magyarországi Electro World többségi tulajdonosai. Legalábbis ez áll a közismert magyarországi gazdasági hetilap, a Figyelő portré-riportjának bevezetőjében, amely a minálunk többnyire a Domo üzletlánc révén közismert Szarvadi-házaspárt illetve üzlettársukat, a Kézdivásárhelyen élő Hegedüs Ferencet és közös vállalkozásaikat mutatja be. Szirmai S. Péter írását alább némileg szerkesztve közöljük.

Egyetlen euróért adta el tavasszal az angol Dixons-csoport az Electro World lánc magyarországi üzleteit. A bejelentés eurómilliókba került a társaságnak, mert a bankok ezek után nem finanszírozták, s még lapzártánkkor is banki hitel nélkül működött. „Nem hittem, hogy ilyen kemény dió lesz a magyar piac” – csóválja a fejét a budai Allee plazában nyílt új áruház előtti kávézóban Szarvadi Loránd, és feleségére pillant, akivel jelenleg az Electro World többségi tulajdonosainak mondhatják magukat. Az idén még ráfizetést, jövőre minimális nyereséget várnak a magyar vállalattól.
A házaspár a kezdet kezdetétől „üzlettársak” is. Még a kilencvenes évek első felében, amikor Téglás Zsuzsanna Budapesten tanult, Szarvadi Loránd havonta látogatta a menyasszonyát. Figyelte a magyar piacot, amely akkor legalább 4-5 évvel a romániai előtt járt. Loránd az idő tájt televíziókkal kereskedett egy 35 négyzetméteres üzletben, szülővárosában, Erdély legkeletibb magyarlakta kisvárosában, Kézdivásárhelyen. Nagy elszánás vitte a vállalkozásba, mert 1990-ben friss diplomásként csak 4 hónapot bírt ki a kézdivásárhelyi csavargyár árosztály-vezetőjeként. A 15 ezer féle csavar árát egyetlen kézi számológéppel neki kellett időről időre átszámolni az akkori hiperinfláció idején. Inkább elment Svájcba egy 4 hónapos mezőgazdasági továbbképzésre. Leírhatatlan volt a különbség a svájci és a romániai viszonyok között; akkor határozta el, hogy otthon ő is belevág az üzletbe.
Hazatérve Kézdivásárhelyre csak annyi pénze volt, hogy kifizette a kis bolt első havi bérleti díját, és kezdő készlet gyanánt készpénzért vásárolt 3 darab színes televíziót. El kellett adnia a készülékeket, hogy újabbakat tudjon venni, de szerencséjére ez hamar megtörtént, így az igen szerény forgótőke folyamatosan gyarapodott. Amikor a televíziófronton megjelentek a konkurensek, menyasszonyával úgy gondolták, az éledező hűtőszekrény-és mosógép-vásárlási lázból kellene tőkét kovácsolni. Elnézve a magyar határon Románia irányába kígyózó kocsisort, a tetőcsomagtartókra kötözött fagyasztóládákat, Zsuzsanna javasolta, szerezzék meg a Zanussi képviseleti jogát Romániára.
A márka a Lehel gyárat éppen akkor megvásárló Electroluxhoz tartozott. Az ötletet sikerült megvalósítani, így két évre a Zanussi kizárólagos romániai képviselőjévé vált a kézdivásárhelyi Interexpo Kft. E cég a mai Domo Retail jogelődje, amelyet Szarvadiék közösen alapítottak Hegedűs Ferenccel, aki máig üzlettársuk. Az értékesítés könnyen ment, mert Romániában kevés volt az áru. Előjegyzésre rendelték a termékeket, és amikor befutottak az első kamionok, a lelkes vevők szinte a teherautóról kapkodták el a készülékeket. Nagy előrelépés volt, amikor 1995-ben Zanussi importőrként megnyitották az első bemutató márkaboltot Brassóban. Két évvel később már 3 márkabolt működött, amikor az Electrolux úgy döntött, hogy képviseletet nyit Romániában, és más partnereket is kiszolgál. Ekkor más márkákkal bővítették a kínálatot, s a mini láncnak a Domo nevet adták.
Terjeszkedés
Az üzlettársak jól kiegészítették egymást. Hegedüs régi kereskedőcsaládban született, otthonról hozta a szakértelmet. Főleg a hálózatfejlesztésben, a beruházások megvalósításában vállalt szerepet, de a nyilvánosság elé ritkán lép. Szarvadi Loránd nyitottabb személyiség, aki a beszállítókkal is könnyen megtalálja a hangot; derűs, csendes, de határozott karakterével jól tudja képviselni a céget. Téglás Zsuzsanna pedig nemcsak az informatikában, de a marketingben, a szervezésben is erős és következetes.
A Domo átlépte az országhatárt, és 11 boltot nyitott Bulgáriában. 2007-ben Romániában már 125 áruházzal büszkélkedhetett a cég. Egy évvel később vételi ajánlat érkezett az angol Equest Investments Balkans Limited befektetési társaságtól, amely 75 százalékos tulajdonosa volt a Bulgáriában piacvezető Technomarketnek, s így megtetszett neki a Romániában erős, és Bulgáriával is kacérkodó Domo. A romániai cégnek akkor már egy amerikai vállalkozásfejlesztési társaság is 25 százalékos tulajdonosa volt.
Az angol ajánlat úgy szólt, hogy adják el a Domo 75 százalékát, s az amerikai alap is a maga részét, továbbá az alapítók maradjanak kisebbségi tulajdonosok az összeolvadás révén létrejövő társaságban. Az üzlet megköttetett. Az alapítók a Domo 50 százalékos csomagjáért 50 millió eurót, az amerikai pénzügyi befektető pedig a saját 25 százalékáért 25 milliót tehetett zsebre, s utóbbi teljesen kiszállt a vállalkozásból. A Domo fennmaradó 25 százalékáért cserébe Szarvadiék és Hegedüs együtt 13 százalékot kaptak a teljes Technomarket Domo Holdingból, amely 2008-ban Romániában, Bulgáriában és Szlovákiában 250 áruházat működtetett, 622 millió euró forgalommal.
Jókor adták el, mert egy évvel később beköszöntött a válság, Romániában és Bulgáriában 30-35 százalékkal zsugorodott a műszaki, háztartás-elektronikai cikkek piaca. Üröm az örömben, hogy még 2007-ben, amikor a csúcson volt a román gazdaság, és az egekig szöktek az ingatlanárak, Szarvadiék a lehető legdrágábban „vásároltak be” az új profilokhoz: az ingatlanfejlesztéshez és a turisztikához.
Nosztalgiaszálló
Kézdivásárhelytől csupán néhány kilométerre van a kénes gyógyfürdőiről ismert Bálványos, a házaspár ott tartotta az esküvőjét 1996-ban. Az idős vendégek által látogatott gyógyszálló akkoriban csak kivételesen adott helyet lagziknak. Tíz évvel később az igazgató már szomorúan panaszolta, hogy az idősek elmaradtak, a fiatalok pedig nem jönnek a kéngázos fürdőbe. Kapóra jött az információ, és az esküvő óta számukra kedves hotelt a házaspár Hegedüssel együtt mintegy 2 millió euróért megvásárolta. További 7 millió eurós ráfordítással, egy új szárnnyal bővítve 112 szobás szállodát, konferencia- és wellness-központot alakítanak ki belőle, Grand Hotel Bálványos néven. A tervek szerint idén nyitná meg kapuit a nagyközönségnek, a Best Western lánctagjaként.
Egy másik közös beruházás a házaspár mostani lakhelyétől, Bukaresttől 15 kilométerre lévő 100 hektáros birtok, amelyen másfélezer lakásos, európai színvonalú kertváros épülne. Az engedélyek is megvannak, de elhalasztották a beruházást, mert válságát éli a romániai ingatlanpiac is. Sepsiszentgyörgy határában viszont már folynak a munkálatok egy 100 villás lakópark-fejlesztésen.
A házaspár másik vállalkozása, a ToyPlex viszont virágzik, mert ez az egyedüli játék-áruházlánc Romániában. Bár egyelőre nem tervezik, a ToyPlex magyar bevezetése sem kizárt, ha a házaspár például a korábbi 5 ezerről mindenütt 3 ezer négyzetméterre csökkenő Electro World áruházak mellett felszabaduló bérleményekre, üzlethelyiségekre vonzó ajánlatot kapna.
Szarvadi Lorándot tavaly kereste meg magyarországi üzlettársa, Polgár Csaba, az Electro World jelenlegi vezérigazgatója azzal, hogy megér-e neki 1 eurót az itteni hálózat. A házaspár többségi tulajdonában lévő befektetési cég 2009 májusában megadta a jelképes árat a 9 áruházból álló háztartás-elektronikai láncért, amelyet ebben az évben már 3 üzlettel bővítettek. (…) Az új tulajdonosok a tőkeemeléssel együtt majdnem 5 millió eurót tettek be a hálózatba. (…) A szlovákiai terjeszkedéséről februárban döntenek.

SAROKPONTOK
– Olyan üzlettársat célszerű választani, aki szakmailag jól kiegészíti az embert.
– Ha a belföldi piacon elegendően nagy részesedést ért el a cég, célszerű külföldön körülnézni.
– Ragadjuk meg, ha jó alkalom nyílik a cégeladásra!

Szarvadi Loránd 42 éves, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem közgazdasági karán végzett 1990-ben. Feleségével és üzlettársával, Téglás Zsuzsannával Bukarestben él, de nem mondott le arról, hogy egyszer visszaköltözzön szülővárosába, Kézdivásárhelyre, ahol már kész a házuk. Heti 2-3 teniszmeccsel őrzi a formáját. A Capital című román gazdasági hetilap 300-as toplistáján a házaspár a 153. helyen áll 50 millió eurósra taksált vagyonnal (Hegedüs Ferenc itt 165. helyen szerepel 45-50 millió euróval).
Téglás Zsuzsanna 39 éves, 1996-ban a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerzett diplomát, mint informatikus. Párhuzamosan elvégezte a Kereskedelmi Vendéglátó-ipari és Idegenforgalmi Főiskola szálloda szakát is. Lányuk 12 éves. A család közös kedvtelése az utazás, ezt olykor természetjárás egészíti ki a Hargitán.


Nyomtasd ki
Küldd tovább a link-et
Küldd tovább a link-et


Minosítés Minosítés Minosítés Minosítés Minosítés Minosítés Minosítés Minosítés Minosítés Minosítés Minosítés: 10
Ezen cikk betöltéseinek száma: 1009
Szavazatok száma: 8
E-mail címe
Neve
Megjegyzése

   
 
Egyéb cikkek

Adja meg nevét
és e-mail címét
és mi kikézbesítjük
Önnek híreinket!

  neve
 
  e-mail címe
 
Feliratkozás
Lemondás


Partnerünk az ezer borvízforrás városának új honlapja:
Kovászna téged vár

Székely Hírmondó