Aktuális
Környék
Portré
Riport
Kultúra
Közhasznú
Mezőgazdaság Vidékfejlesztés
Megyei önkormányzat
Sport-Oktatás
Vélemény
Életmód
Gazdaság
 
 
   



 
Bármerre billenhet a mérleg nyelve
 
Gazdaság
Irta: Kustán Magyari Attila
2010-01-19

Egy újabb év elé nézünk, és míg nem látjuk az új kormány konkrét lépéseit, addig nehéz megjósolni, hogy merre mutat majd a válság görbéje. Ez Kovászna megyében különösen igaz, és úgy hírlik, még az agráripari park megvalósítása sem halad a tervezett ütemben. Lapunknak Vajda Lajos, az Asimcov ügyvezető igazgatója adott interjút a megye gazdasági helyzetét és a vállalkozói szövetséget illetően.

Tíz új vállalkozás költözik az inkubátorházba
– Milyen kézzelfogható eredményeket tudnak felmutatni az elmúlt időszakból?
– Tavaly már elkezdtünk beszélni a klaszterekről, idén erre koncentrálunk. Olyan szakmai egyesületeket alakítottunk ki, amelyek fel vannak készülve a különböző területeken belüli klaszterbe tömörülésre. A klaszter tulajdonképpen a hatóságok, különböző intézmények és a vállalkozók közötti együttműködést jelenti, ami a gazdasági növekvést hivatott eredményezni. Mi, az Asimcov, biztosítjuk a kommunikációt a két oldal között. Újraszerveztük az inkubátorházat, így hamarosan tíz új vállalkozásnak tudunk otthont biztosítani az épületben. Időközben többen el is mennek tőlünk, hiszen, mint ismeretes, csak egy bizonyos ideig részesülhetnek az inkubátorház kedvezményeiben.
– Milyen klaszterekre van igény a megyében?
– Amire leginkább szükség van, az a faipari, a turisztikai, a megújuló energia-klaszter, az építőipari, a hulladékgazdálkodási és az élelmiszeripari. Elsősorban ez utóbbival és a turisztikával van kapcsolatunk – a hagyományos ételek, székelyföldi termékek tekintetében érdemes velük foglalkozni. A helyi vállalkozókat kell segítenünk, népszerűsíteni kell a helyi termékeket.
Agráripari park nélkül meghal a háromszéki mezőgazdaság
– A tavalyi év az agráripari parkról szólt. Mi történik a projekttel?
– A gond az, hogy a szereplők nem érzik a park fontosságát, az önkormányzatok pedig nem tudják támogatni az ötletet. Az agráripari park és a termékértékesítési szövetkezet megszervezése nem csak Kovászna megyére volna kedvező hatással, hanem az egész régióra, az emberek azonban nem látják ennek a súlyát. A burgonyatermesztők, az állattenyésztők ügyében csak ezt a projektet tartom megoldásnak, hogy elkerüljük a mezőgazdaság eltűnését, de legalábbis visszaszorulását a megyében, ezért szükség lesz a tárgyalások folytatására.
– Mik az idei Asimcov-tervek, elképzelések?
– Már az elmúlt évben próbáltuk egy kissé átszervezni az Asimcov-ot, új struktúrát adni neki. Tavaly több szakmai egyesületet, civil szervezetet jegyeztettünk be, például a zöldenergiával foglalkozókat, a kereskedőket – ezenkívül szakcsoportokat alakítottunk ki (szállítókat, tervezőket, könyvelőket), a gyógyszerész kamarát stb. A vezető tanácsot is úgy szerveztük meg, hogy minden ágazat megbízottja képviseltesse magát, legyen reprezentatív.
A konfekciónak állami támogatásra van szüksége
– Megkezdtük-e a kilábalást a gazdasági válságból, mire lehet idén számítani?
– A kormányzati tényezőtől nagyon sok függ. Ha az átalányadót kiveszik, és támogatják a beruházásokat, akkor van lehetőség rá, hogy hamarosan véget érjen a válság. Kovászna megyében súlyos problémának számít a konfekció ügye. Keveset beszélünk erről, pedig legalább tízezer alkalmazottat érint a kérdés, és ezzel rengeteg családot. Hogyha nem tudják úgy értékesíteni a termékeket, hogy a költségeket fedezzék, akkor megszüntethetik a tevékenységüket, vagy továbbmennek olcsóbb munkaerőt keresni, ez pedig nagyon kedvezőtlenül érintené Háromszéket. Ennek a szektornak állami támogatásra van szüksége, ahogyan az építőiparnak is.
– Említette a székelyföldi termékek népszerűsítését. Mit kell tennünk ahhoz, hogy beinduljon ez a folyamat?
– Egy egyszerű példát tudok mondani: a helyi panziókban a saját embereink termékeit kell árulnunk, hogy a vendég ne ugyanazt kapja, mint bárhol máshol. Megyeszinten, de akár településekre lebontva is el kell érnünk, hogy az emberek ne a szupermarketből, hanem a kiskereskedőtől vásároljanak. Munkát kell adnunk egymásnak, helyi termékeket kell fogyasztanunk. Erről a kérdésről pedig még nagyon sokat kell beszélnünk.


Nyomtasd ki
Küldd tovább a link-et
Küldd tovább a link-et


Mi a véleménye errol a cikkrol?
E-mail címe
Neve
Megjegyzése

   
 
Egyéb cikkek

Adja meg nevét
és e-mail címét
és mi kikézbesítjük
Önnek híreinket!

  neve
 
  e-mail címe
 
Feliratkozás
Lemondás


Partnerünk az ezer borvízforrás városának új honlapja:
Kovászna téged vár

Székely Hírmondó