Rendszerint mi sem könnyebb, mint hónapról hónapra elbeszélgetni a Huszonegyezzen a Hírmondóval elnevezésű népszerű játékunk nyertesével, ezúttal azonban viccesen hatott volna a kérdés: mióta vesz részt a játékban, mit olvas legszívesebben a Székely Hírmondóban. E havi kézdi-orabaiszéki nyertesünk, a kézdivásárhelyi Daczó Anikó ugyanis mindössze öthónapos, édesanyja karján „fáradt be” szerkesztőségünkbe átvenni nyereményét.
A kislány szerencsés csillagzat alatt születhetett, hiszen ez volt az első alkalom, hogy édesanyja az ő nevére töltötte ki a szelvényt, a televíziós sorsoláson mégis sikerült „aratnia”, holott mások évekig próbálkoznak, több-kevesebb sikerrel. Anikó két testvérével – 10 éves bátyjával és 4 éves nővérével – osztja meg a nyereményt, amelyről édesanyja elárulta: „van hová tenni”.
A család kedveli a lapot, mindent elolvasnak belőle, és sosem mulasztják el beküldeni a szelvényeket. Továbbra is próbálkoznak, hiszen ki tudja, lehet a másik két gyerek neve is szerencsét hoz. Gratulálunk legfiatalabb kis olvasónknak!
Három év, három nyeremény
A bardoci Szász Melinda lapunk több különböző játékán vett már részt, és immár harmadik alkalommal kísérte szerencse próbálkozását. Hűséges megrendelője a Székely Hírmondónak, és annak ellenére, hogy jelen pillanatban nincs barátja, úgy érzi, nemcsak a (kártya)játékokban, hanem a szerelemben is szerencsés. „Március 30-án lesz a 27. születésnapom, így a nyeremény igencsak jól jött. Az az igazság, hogy a pénz mindig elkel a háznál” – áradozott a szerénységével lenyűgöző lány.
Melinda Bardocon született, és iskolái elvégzése után kisgyermekekre felügyel Erdőfülén. Nem szándékszik elköltözni szülőfalujából, jól érzi magát a szülői házban, és várja a lovagot, aki majd elviszi (de nem túl messzire). Nagy reményeket nem fűz a lakásvásárláshoz, hiszen, „a mai világban ez sok fiatalnak csupán egy megvalósítatlan álom marad”. Bár nem túl bizakodó a jövőjét illetően, a nyeremény átvételével a szürke felhők elillantak, és ragyogó szemekkel magyarázta barátnőjének, hogy miként lehet lapunk 21-es játékára benevezni. Ezt egyébként a 24. oldalon részletesen taglaljuk! Bárki bármikor egyforma eséllyel benevezhet!
Farkas Imola, Tinca Teddy