Aktuális
Környék
Portré
Riport
Kultúra
Közhasznú
Mezőgazdaság Vidékfejlesztés
Megyei önkormányzat
Sport-Oktatás
Vélemény
Életmód
Gazdaság
 
 
   



 
Háromszéken is gyilkolt a H1N1 vírus
 
Aktuális
Irta: Tinca Teddy
2010-01-19

Kovászna megyében is van már halálos áldozata a H1N1-nek. Dr. Deme Judit megyei közegészségügyi igazgató megerősítette a Sepsiszentgyörgyön mindeddig pletykaszinten terjengő rémhírt, miszerint január 1-jén a megyei kórházban elhunyt 33 éves fiatalember valóban az új vírus miatt vesztette életét.

Aggasztó, hogy az új vírus tünetei nem minden esetben egyformák, nem lehet sablonszerűen kezelni. „Egy olyan betegséggel állunk szemben, amelynek beláthatatlan a klinikai fejlődése, még az egészséges emberek esetében is. A tünetek zavarosan változók. Kimondottan javallott a védőoltás, hiszen a vírus egyre jobban terjed, és világszerte sokkal nagyobb a valós megbetegedések száma, mint a hivatalosan közölt adatok” – magyarázta lapunknak dr. Kováts István, a fertőző betegségekért felelős főorvos, aki már decemberben beoltatta magát.
Az év első napján elhunyt fiatalember sem vette elég komolyan a tüneteket, betegsége első napjaiban visszautasította a kórházi beutalást, állapota a specifikus kezelés késése miatt súlyosbodott – tudtuk meg dr. Deme Judittól. „Ha mérlegre tesszük, hogy mennyibe kerül egy oltás, illetve mennyibe kerül egy beteg kezelése, amelynek a végkimenetele akár tragédia is lehet, akkor azt mondom, hogy a prevenció a legolcsóbb és ugyanakkor a legbiztonságosabb.” Érvelése szerint „jól megfontolt okok miatt” nem hozták azon nyomban nyilvánosságra a háromszéki halálestet.
Dr. Deme bízik abban, a megye lakossága racionálisan tudja kezelni ezt a helyzetet, és nem alakul ki pánikhangulat. „Az országos kedélyállapotnak tulajdonítható, hogy a napokban biztosan megnő az oltást igénylők száma, ám nem kell aggódni, hiszen egy tízezres oltóanyag-utánpótlás éppen úton van Bukarestből, illetve még a családorvosoknál is többezres tartalékunk van” – nyugtatott meg a szakember, elítélve, felelőtlennek minősítve egyes háromszéki családorvosok kijelentéseit, miszerint a védőoltás beadatása fölösleges.

Kovászna megyében közel 100 vizsgálat után 28 betegnél igazolódott be, hogy az új vírussal fertőződtek (12 felnőtt, köztük két terhes anya, valamint 16 diák esetében). Háromszéken ingyenes védőoltást mindeddig 1150 egészségügyi alkalmazott, 455 diák és 2623 krónikus beteg igényelt. A családorvosok rendelőin kívül január 13-a óta a megyei kórház sürgősségi osztályán és az Andimed járóbeteg-rendelőben is oltanak. Mindeddig csupán a 16 év fölötti lakosok igényelhették a védőoltást, ám februártól a 6 évesnél nagyobb gyermekek számára is kérhetik a szüleik.


Nyomtasd ki
Küldd tovább a link-et
Küldd tovább a link-et


Minosítés Minosítés Minosítés Minosítés Minosítés Minosítés Minosítés Minosítés Minosítés: 8
Ezen cikk betöltéseinek száma: 1122
Szavazatok száma: 1
E-mail címe
Neve
Megjegyzése

   
 
Egyéb cikkek

Adja meg nevét
és e-mail címét
és mi kikézbesítjük
Önnek híreinket!

  neve
 
  e-mail címe
 
Feliratkozás
Lemondás


Partnerünk az ezer borvízforrás városának új honlapja:
Kovászna téged vár

Székely Hírmondó