Az alpolgármester írásban nyújtotta be felmondását, amit a tanácsnak tudomásul kell vennie. Elmondása szerint nem bírta a polgármesteri hivatalban uralkodó feszültséget. A polgármester vezetői stílusa kapkodó, rendszertelen, véleménye sok esetben erőszakos, amolyan tűzoltó-módszerrel irányít. Az elején jó volt az együttműködés, Lokodi Anna bízott az eredményes csapatmunkában, de a legtöbb közügyről a polgármester nem egyeztetett vele, sokszor az alkalmazottak is előtte értesültek olyan dolgokról, amiket előzetesen vele kellett volna megbeszélni. Az alpolgármester-asszony nehezményezi, hogy a polgármester őt nem tekintette választott helyettesének, írásban osztotta le a feladatait. Az utolsó tíz hónapban nagyon megromlott a munkaviszonyuk, ezelőtt két hónappal komoly vitájuk támadt. Az alpolgármester elmondta, többször megpróbált leülni Ráduly Istvánnal beszélgetni, de nem volt eredményes, sokszor mások előtt is belegázolt az önérzetébe, méltóságába, mellyel lehetetlenné tette az alpolgármesteri munka gyakorlását. „Nem titkárnő vagyok, hogy válaszolgassak a leveleire” – fakadt ki lapunknak Lokodi Anna, akinek azt is felrótták, hogy programon kívül a közbirtokossággal foglalkozott. A feszült, kapkodó légkör miatt megromlott egészségi állapota is, a vitájuk után agyérgörcsöt is kapott, kórházban kezelték. Reménykedett, hogy ez a történés változtat a polgármester magatartásán, de ugyanabban a stílusban folytatta. Harminc éve dolgozik, de ilyen nehéz időszaka nem volt az életének. Munkáját a megyei könyvtárban folytatja, a továbbiakban közművelődéssel kíván foglalkozni, benne van a Szivárványasszonyok kórusban, folytatja a pereket a közbirtokosság vagyonának visszaszerzéséért. Ugyanakkor, ha a törvény megengedi, önkormányzati képviselőként tovább folytatja közéleti tevékenységét. Lokodi Anna úgy látja, hogy ezzel a vezetéssel az önkormányzat nem tudja teljesíteni a választóknak tett ígéreteket. Ráduly István polgármester kérdésünkre elismerte, hogy voltak vitáik, de úgy értékelte, hogy mindezek ellenére jó volt a közreműködés közöttük, és sajnálja az alpolgármester távozását.
|