Méltatlankodik az MPP A Magyar Polgári Párt háromszéki szervezetének vezetősége bírálja az RMDSZ-t, hogy mielőtt kiegyezett volna a demokrata-liberálisokkal, nem egyeztetett a többi magyar szervezettel. Kulcsár Terza József megyei elnök kifejtette: a múlt év februárjában, a történelmi egyházakkal karöltve az RMDSZ, az MPP, az SZNT és más magyar szervezetek közösen tiltakoztak a magyar intézményvezetők leváltása ellen. „Most azonban mellőzték a többi magyar szervezetet, és egyedül döntöttek az intézményvezetői tisztségekről”. Ugyanakkor szerinte az RMDSZ nem szakembereket, hanem pártkatonákat nevesít a dekoncentrált intézmények élére. Nekünk több tanár jár A megszüntetendő tanügyi állások számának csökkentését kérte a szaktárcától Keresztély Irma. A főtanfelügyelő elmondta: Háromszék esetében figyelembe kell venni, hogy kétnyelvű tanítás folyik, 100 tanárra van szükség ahhoz, hogy biztosítani tudják a magyar nyelv és irodalom oktatását. Ezért a tanügy-minisztériumtól azt kérte, hogy a megszabott 221 állás helyett csak 121-et kelljen felszámolni. Kérésére hivatalos válasz még nem érkezett. Elkészül a jégpálya Rácz Károly szerint az idén befejezik a kézdivásárhelyi jégpályát. Az építkezés véglegesítésére korábban több ígéretet kapott a kézdivásárhelyi önkormányzat, a munkálatokat már tavaly el kellett volna kezdeni, azonban a kormány tartalékalapjából nem tudtak elegendő pénzt kiutalni erre a célra. A polgármester a Profi Rádiónak elmondta: a legújabb döntés szerint az Országos Beruházási Társaság alapjaiból finanszírozzák a beruházást, a munkálatokat a kivitelező cég napokon belül el fogja kezdeni. Többnyire a belső szerelésről, a tetőszerkezet előkészítéséről van szó; összesen 15 millió lejre lenne szükség. Elakadtak a hóban Szerencsés véget ért annak a kovásznai fiatalokból álló csoportnak a kalandja, akiket vasárnap este Kommandó és Papolc között tartóztatott fel a hó. A fiatalok egy Skoda Fabia személygépkocsival próbáltak lejutni Kommandóról, de felakadtak a nagy hóban, s miután túl nagynak ítélték visszafelé a távolságot, telefonon kértek segítséget. Párhuzamosan barátaikat is hívták, így mire 55 perc múlva a hegyimentők a helyszínre értek, egy terepjáróval már sikerült kimenteni az elakadt gépkocsit. A hívandó telefonszámok a 112-es segélykérő szám, illetve egy másik, amelyet mobiltelefonról a 0 után a Salvamont szó betűit tartalmazó billentyűk lenyomásával lehet tárcsázni. |