A koalíciós megállapodást Háromszéken a PD-L részéről George Scripcaru, a párt országos alelnöke (és egyben Brassó polgármestere) és Dan Manolăchescu, a városi szervezet elnöke hozta tető alá az RMDSZ-szel – igaz, a megyei elnök, Gheorghe Baciu már másnap tiltakozott annak a tartalma ellen, abból kifolyólag, hogy ő még csak meghívást sem kapott a tárgyalásokra, nemhogy kikérték volna a véleményét. Ez utóbbira mi sem voltunk kíváncsiak, inkább Scripcarut faggattuk.
A háromnyelvű helységnévtáblák felállítása kapcsán a polgármester elmondta, senki nem kényszerítette rá, inkább kötelességének érezte, hogy román, magyar és német nyelven jelölje meg Brassó bejáratait, hiszen „a magyar és a német közösségek is fontos szerepet játszottak a város kultúrájának, gazdaságának alakításában”. Nem ismeri az RMDSZ által korábban megrendelt, a Kvantum Research Kft. által készített nagyméretű felmérés eredményeit, amelyből többek között az derül ki, hogy a Kovászna és Hargita megyei emberek inkább a székelyföldi együttműködésben látják a jövőt, semmint a Brassó megyével való kooperációban, de hozzáfűzte: nem szabad figyelmen kívül hagyni azokat a projekteket, amelyeket nem lehetne megpályázni Brassó megye bevonása, segítsége nélkül.
Azt a felvetést, miszerint Sepsiszentgyörgy hamarosan Brassó „alvó külvárosává” válhat, nem látja megalapozottnak, még akkor sem, ha a brassóiak egyre-másra vásárolják fel a sepsiszéki ingatlanokat, többnyire hétvégi házak építése céljából. „Miért kéne valamitől is tartsanak a sepsiszentgyörgyiek? Brassóban is több negyed van, ahol konstancaiak, bukarestiek vásároltak lakásokat, és ez senkit nem zavar. Ezt a piac befolyásolja, és nem a politikusok. Miért ne vásárolhatnék én is Hargita megyében egy házat, ha ott jól érzem magam? Ugyanígy a sepsiszentgyörgyiek is vásárolhatnak lakást Brassóban” – magyarázta Scripcaru, aki azelőtt mondta el, hogy ismerősei főként azért vetettek szemet Sepsiszentgyörgyre, mert „a két város közel van egymáshoz, könnyű ingázni, és nem utolsó sorban itt olcsóbbak az ingatlanok”.