Aktuális
Környék
Portré
Riport
Kultúra
Közhasznú
Mezőgazdaság Vidékfejlesztés
Megyei önkormányzat
Sport-Oktatás
Vélemény
Életmód
Gazdaság
 
 
   



 
Székelyek Budapesten
 
Riport
Irta: Tibodi Ferenc
2005-07-12
Június 26 és július 5-e között tizedik alkalommal rendezték meg a határon túli magyar fiatalok Vendégségben Budapesten elnevezésű találkozóját. A magyarországi seregszemlén idén immár másodszorra vett részt hétszáz (12 és 25 év közötti) fiatal akik együtt szerepeltek a jubileumi rendezvényen.
– Budapest önkormányzata kezdeményezésére, az akkori kulturális minisztérium főtámogatásával tíz évvel ezelőtt a millecentenáriumi ünnepségek egyik alkalmi rendezvényeként jött létre a találkozó – tudtuk meg Henning Jánostól, az esemény egyik háromszéki szervezőjétől, a Gyulai Ferenc Fotóművész Egyesület tagjától.
A tíznapos eseménysorozat a Honvéd Együttes Mozgásőrületek című előadásával kezdődött, a másnapi hivatalos nyitóprogram után a különböző tájegységekből érkező csoportok tárgyi népművészetüket, ápolt hagyományaikat, régiójuk kulturális nevezetességeit, gasztronómiáját mutatták be.
– Mi itthonról házi szárazkolbászt, házi szalámit, sajtot, szilvapálinkát, fekete ribizlit vittünk magunkkal, és ezeket a hagyományos élelmiszereket, italokat szolgáltuk fel a megnyitóra összesereglett személyeknek – meséli Henning.
Június 30-án a jubileumi találkozó résztvevői József Attilára emlékeztek és a Magyar Nemzeti Múzeum dísztermében József Attila-versek és megzenésített versek bemutatójára került sor. A rendezvényen Kónya Ütő Bence és Bocsárdi Magor is előadott egy verset, osztatlan sikert aratva.
A hagyományos országjáró barangolás során az idén a határon túli magyar fiatalok Ópusztaszert keresték fel. A találkozó legszebb jelképe, a búcsúzás napján történő közös faültetés az idén sem maradt el.
A háromszékiek között ott volt a Szerenád zenekar, az Eufónia kórus és a Snaps Vocal Band is (lásd interjúnkat a ... oldalon). A fotóművészetet pártoló Gyulai Ferenc Egyesület diákcsoportja Henning János irányításával a találkozó képes dokumentációját készítette el. A seregszemle tíz napja alatt a háromszéki fotósok hat digitális fényképezőgéppel közel 5600 képet készítettek, amelyből 350 adtak át a Határon túli magyar fiatalok találkozója szervezői számára.

Nyomtasd ki
Küldd tovább a link-et
Küldd tovább a link-et


Mi a véleménye errol a cikkrol?
E-mail címe
Neve
Megjegyzése

   
 
Egyéb cikkek

Adja meg nevét
és e-mail címét
és mi kikézbesítjük
Önnek híreinket!

  neve
 
  e-mail címe
 
Feliratkozás
Lemondás


Partnerünk az ezer borvízforrás városának új honlapja:
Kovászna téged vár

Székely Hírmondó