Hihetetlen méreteket ölt és elképesztő marhaságokba torkollik a székely népgyűlés kapcsán indított román sajtókampány. Az eddigi, tankokkal, harckocsikkal való fantáziálásokat a Ziua napilap március 9-i számában megjelent, Secuii paramilitari (Székely félkatonai szervezetek) című irományával sikeresen felülmúlta, ehhez fogható vagy ennél cizelláltabb művet talán Steven Spielberg filmrendező-forgatókönyvíró segítségével sem lehetett volna alkotni. A címoldalon díszelgő anyagból kiderül, hogy az autonómiát épp kikiáltani készülő Székely Nemzeti Tanács mögött komoly haderő készül arra, hogy bármelyik pillanatban harcba szálljon – területfoglalás céljából. Egész pontosan azt állítják, hogy a dunaújvárosi székhelyű, Székely Légió (Legion Siculis) nevű félkatonai alakulat masírozik majd felénk, melynek tagjai (a lap megtudta: legalább ötezren vannak!) bármilyen nemű parancsot teljesítenek a nemes cél, az autonómia kivívása érdekében. Egy ilyen szervezet azonban mit sem ér parancsnok nélkül. S itt bizony mi, háromszékiek is érzékenyen érintve vagyunk. A légió élén ugyanis a sepsiszentgyörgyi származású, jelenleg Magyarországon élő Révész Tibor áll (a lap a fotóját is közli, épp egy géppuskát szorongat), „aki katonai dolgokban igen jártas, a tűzszerészettől a kung-fu harctechnikáig mindenhez ért”. A román napilap szerint a légiósok komoly kiképzőtáborokban vettek részt, a brit hadsereg módszereit alkalmazzák. A terjedelmes írásban a Székely Légió általános rendelkezéseinek legfontosabbjait is lefordították a tájékozatlan román olvasók számára, természetesen az „alapötlet” szellemében eljátszadozva egy-két kifejezéssel. Mi kíváncsiak voltunk a főszereplő, Révész Tibor véleményére is. Telefonon hívtuk fel. –Van tudomása arról, hogy önnel és az ön által vezetett „félkatonai” légióval riogatják a román közvéleményt? – Már értesítettek arról, hogy megjelent egy román lapban valami írás rólam. Szeretném tudni, ki lehet az a magas IQ-szinttel rendelkező újságíró, aki ilyesmit kiagyalt rólam és a Székely Légió nevű sportklubról, amely az Önkéntes Polgári Véderő önálló szervezeti egysége. Sajnos nem vagyunk any-nyira jók, mint az angolok – ők a legjobbak, és nem is vagyunk olyan sokan. Mi sportvetélkedőkre járunk, kaptunk is díjakat túlélőversenyeken, de sem terrortámadást, sem légi csapást, sem ehhez hasonlót nem tervezünk. Az ügyvédem majd elolvassa a teljes cikket, és meglátjuk, hogyan lépünk, egyebet most nem tudok mondani. – Mit gondol, mi téveszthette meg ennyire az újságcikk szerzőjét? A fotó a géppuskával eredeti, nem? – Igen, az egy 2002-ben készült fotó, próbáltam szelíden mosolyogni rajta, lehet, nem sikerült túl jól. – Készül egyáltalán a székelyudvarhelyi nagygyűlésre? – Magánemberként persze, szívesen elmennék meghallgatni a beszédeket, aztán meginni egy sört valahol, találkozni régi ismerősökkel. Az tényleg jó volna...
|