A kézdivásárhelyi Őszi Sokadalom legelső rendezvénye volt a Speoalpin klub vetítettképes bemutatója az évek során megtett túrákról, amit helybeli környezetvédő szervezetek bemutatkozója követett. A Vigadó kistermében megtartott előadás után a jelenlevők számos, környezetvédelemmel kapcsolatos gondot felvetettek, a következtetés: az érvényes törvénykezést be kell tartatni, ez mindannyiunk felelőssége.
A nemrég alakult Zöld Nap Egyesület már maga mögött tudhat egy sikeres környezetvédelmi akciót, amelyről lapunk is beszámolt. Az egyesület életre hívásáról, céljairól Ráduly Attila, a Zöld Nap elnöke beszélt. Elmondta: államvizsgája írásakor megdöbbenve tapasztalta, hogy az emberek fejében nem tiszta, hogy mit jelent a civil társadalmi megmozdulás, civil szervezet fogalma, környezetvédő egyesületről pedig egyáltalán nem tudnak beszámolni, ez adta az indíttatást a Zöld Nap megalakításához.
– Ismerőseimmel karöltve eldöntöttük, hogy mindennapi semmittevésünket aktív tevékenységre váltanánk, és tennénk valamit szűkebb-tágabb környezetünk védelme érdekében. A Zöld Nap Egyesület legfőbb célkitűzései közé az emberek környezettudatos nevelése, a környezeti problémák felderítése és nyilvántartása, a természetvédelmi területek védelme, gyalogtúrák, vetélkedők szervezése tartozik – fogalmazott Ráduly.
Az első akció sikeres volt az önkéntesek odaadását tekintve, lehangoló viszont szembesülni a hihetetlen mennyiségű szeméttel – az annyira szükséges mentalitásváltásra, úgy tűnik, még várnunk kell.
Az egyesület elérhetőségei: 0766 611 066, illetve zoldnapegyesulet@gmail.com, a www.zoldnap.info honlapon pedig értesülhetnek az érdeklődök a soron következő megmozdulásokról, amelyekre mindenkit szívesen látnak, aki egyetért a megfogalmazott célokkal, és aktívan segíteni szeretne azok megvalósításában.
Farkas Imola