|
|
|
Gazdaság
Irta: SZH
2010-01-19
|
„Ha idén alapítunk egy egyetemet, az száz év múlva száz éves lesz” – állapította meg bő egy évtizeddel ezelőtt a Reform Tömörülés egyik székelyföldi politikusa. S tény: a hagyományokat is meg kell egyszer alapítani. Magyarországon az elmúlt húsz évben sok minden szétporladt, rengeteg értékünk elveszett, de mégiscsak fel tudunk mutatni eredményeket egyes területeken, sőt, viszonylagos előnyt is a szomszéd országokkal szemben. Ilyen terület mindenekelőtt a borászat és a gasztronómia. Egyelőre tetszik, nem tetszik, az erdélyi vendéglői csúcsteljesítmény jó, ha eléri a magyarországi éttermi szolgáltatás középvonalát. De jellemzően nem éri el. A borászat területén még nagyobb a különbség. Ez egyben azt is jelenti, hogy nem szégyen a sikeresebbtől, ügyesebbtől, felkészültebbtől tanulni. Magyarországon jobb volt a starthelyzet, hiszen a Kádár-korban, ellentétben a Ceausescu-i „aranykorszakkal”, azért volt egyfajta gasztronómiai kultúra, még ha az el is maradt a nyugati mögött, de efölött az elmúlt húsz évben több olyan hagyományt elevenítettek fel vagy alapoztak meg, melyek nagyban segítették a bor- és gasztrokultúra terjedését. Ilyen hagyomány a Márton napi borünnep és ilyen a Torkos Csütörtök is. Torkos csütörtökön immáron fél évtizede Magyarország számos vendéglője (tavaly több mint ezer) várja az érdeklődőket félárú szolgáltatással. Ami mind az étel, mind az italfogyasztásra vonatkozik. Ily módon az átlagfizetésből élő ínyencek számára is megközelíthetőek lesznek olyan legendák, mint például az Alabárdos vagy a Baraka. Voltak panaszok is egyes éttermekre (állítólag egyes helyeken felemelték aznapra az árakat, hogy legyen miből engedni, vagy az italra nem vonatkoztatták a kedvezményt), voltak fanyalgók, tény viszont az, hogy negyedmillió ember étkezett tavaly ezen a napon étteremben, s többségük elégedett volt. Az ötletet ezennel a háromszéki étterem-tulajdonosok figyelmébe ajánlom! Végül hadd tegyem hozzá saját tapasztalatomat, hiszen eddig minden Torkos Csütörtökön részt vettünk. Négy év alatt az akció keretében összesen 9 helyen étkeztünk, és ezek közül sehol nem próbálkoztak semmiféle mismásolással. Úgyhogy csak azt tudom javasolni, hogy akinek február 18-án az anyaországban van dolga, ne hagyja ki a lehetőséget, sőt, foglaljon helyet jó előre, mert egyes éttermekben a jelentkezési lehetőség megnyílásának napján már elfogynak a helyek egész napra. Bővebb információkat a www.menjunkenni.hu oldalon találhatunk. Dorozsmai Endre |
|
Mi a véleménye errol a cikkrol?
|
|
|
|
|