Aktuális
Környék
Portré
Riport
Kultúra
Közhasznú
Mezőgazdaság Vidékfejlesztés
Megyei önkormányzat
Sport-Oktatás
Vélemény
Életmód
Gazdaság
 
 
   



 
Veréssel fenyegetőző hivatalnok
 
Aktuális
Irta: Dimény H. Árpád
2009-09-01
Előbb az ügyészséghez, majd a korrupció-ellenes hatóságokhoz fordult az a kézdiszentléleki Miklós Zoltán, aki korábban lapunk vélemény rovatában próbálta meg felhívni az illetékesek figyelmét autóvezetői oktatója eljárására, illetve a Kovászna Megyei Hajtási Jogosítványok és Járműbejegyzések Hivatalán belül általa megtapasztalt korrupcióra. Nem lehet tudni, hogy az érintett szervek mennyire vették komolyan a Miklós által meglehetősen tényszerűen felsorolt vádakat, merthogy kézzelfogható bizonyítékkal nem tudott szolgálni, de elmondása szerint mind az oktatója, mind a hajtási jogosítványokat kibocsátó hivatalnál dolgozó kapcsolattartója zokon vették „akadékoskodását”, az utóbbi még veréssel is megfenyegette a férfit. Miklósnál akkor telt be igazából a pohár, amikor megtudta, hogy lányát, aki ugyancsak előállt sofőrvizsgára, elvágták a vezetési próbán.
– Biztos vagyok benne, hogy személyes bosszúról van szó, egyrészt, mert az érintettek a tudtomra adták, hogy amíg ők ott dolgoznak, se nekem, se a lányomnak nem fog soha sikerülni az autóvezetői vizsgája, másrészt, mert a lányom oktatója meg tudja erősíteni, hogy mindig átmenő pontot ért el a teszten, és a vezetés is nagyon jól ment neki – nyilatkozta lapunknak Miklós Zoltán.
A helyzet tovább fajult, amikor a felháborodott apuka számon kérte a lányát vizsgáztató rendőrbiztost, B. Istvánt, aki válaszképpen állítólag azzal fenyegette meg, hogy eltöri a lábát, és beveri a fogait. Miklós Zoltán szavának kénytelenek voltunk hitelt adni, amikor a rákövetkező napon a szerkesztőségből, kihangosított telefonon, többünk jelenlétében is felhívta B. Istvánt, aki ezúttal így fogalmazott: „Ha hülyeségeket beszél, persze, hogy beverem a fogát, és eltöröm a lábát; foglalkozzon igazságos dolgokkal.” Nos, az ügy részletei, a hivatalt, illetve a magán autóvezetői iskolát érintő korrupciós vádakat bizonyítékok hiányában nem kívánjuk taglalni, ellenben a hivatalnok modorát nem tartjuk elfogadhatónak.
Miklós Zoltán ezt követően, lapunk közbenjárásával Rujioiu Florin Silviuval, a belügyi tárca korrupcióellenes főosztályának főfelügyelőjével is felvette a kapcsolatot, aki megígérte, alaposan utánanéz a kézdiszentléleki férfi állításainak.

Nyomtasd ki
Küldd tovább a link-et
Küldd tovább a link-et


Minosítés Minosítés Minosítés Minosítés Minosítés Minosítés Minosítés: 6
Ezen cikk betöltéseinek száma: 663
Szavazatok száma: 2
E-mail címe
Neve
Megjegyzése

   
 
Egyéb cikkek

Adja meg nevét
és e-mail címét
és mi kikézbesítjük
Önnek híreinket!

  neve
 
  e-mail címe
 
Feliratkozás
Lemondás


Partnerünk az ezer borvízforrás városának új honlapja:
Kovászna téged vár

Székely Hírmondó