Ritkán írható le könyvbemutató kapcsán, hogy zsúfolásig töltötte a közönség a termet, csütörtök este a kézdivásárhelyi Vigadó emeleti kistermében azonban ez történt: példátlan létszámban jelentek meg az érdeklődők dr. Turóczi Ildikó Buen Camino! Jó utat! című kötetének bemutatóján. Fekete Vince költő, szerkesztő Márai Sándor Füves Könyvéhez hasonlította a könyvet, ennél nagyobb elismerést aligha kaphat szerző, akinek szakmája ráadásul messze áll az irodalomtól.
Turóczi Ildikó gyalogosan, egyedül járta végig a 800 kilométeres zarándoklatot, a könyv azonban nem pusztán 30 nap története: egy lélek fejlődésrajza, a legteljesebb egyéni szabadság megélésének története.
– Emlékezik, értelmez, kapcsolatokat keres fél évszázad személyes történései között. Honvágyról, istenkeresésről, kötődésekről, elfogadásról, életről és halálról találunk esszé-szerű töprengéseket a könyvben. Végigjárom az utat, és azonosítom azt, aki odafenn vigyáz rám – innen indul a szerző, és az értelmetlenség érzését, a reménytelenséget is megélve jut el a katarzisig, a spiritualitás megéléséig. Az út kilépés a szokások, megszokások világából, szembenézés puszta önmagunkkal, és azzal, aki nem látható, de minden lépésünkben velünk van. Egyben útleírás, történet emberségről, szeretetről, ugyanakkor keresésről, önmagunk megismeréséről is szól, az olvasó a szó szoros értelmében vett „szép” irodalmat kap az őszinte, hiteles és sodró erejű könyv által – vezette fel a beszélgetést Fekete Vince.
– Olvastam arról, hogy a Camino-nak spirituális ereje van – indította beszámolóját a szerző. – A „hiszem, ha látom” elvét vallva határoztam el, elmegyek az útra, és megtapasztalom, hogy valóban van vagy sem.
Számos gyakorlati akadállyal kellett megküzdenie: a hideggel, havazóval, azzal, hogy a zarándokszállók fele sem lesz nyitva, hogy mindössze 6 kilós (a testsúly 10 százalékát nem meghaladó) csomagot ajánlott vinni, ám a repülőjegy megvolt, így nem volt visszaút. Ám hosszú, nehéz, szép zarándoklat végén nem jött a várt megkönnyebbülés, hiszen anynyira szép volt, hogy nehéz volt kilépni belőle.
– Ekkor gondoltam arra, hogy talán ezt el kellene mesélni, meg kellene osztani, mert bár a mindennapi életnek is megvannak a maga szépségei, ez másmilyen volt. Külső okok is megerősítettek elhatározásomban. Élete közepe táján az ember mérleget készít: mi az, amit megtett, és mi az, amit nem. Utóbbi a fontosabb. Ezt felismerve akartam átmenteni a felnőttkoromba számomra fontos dolgokat, így az írást is. Az út talán legnagyobb felismerése az volt, hogy amikor leteszünk egy dolgot, felveszünk valamit helyette: letesszük az elvárásokat, az előítéleteket, és helyettük jön a befogadás. Amint az íráshoz kezdtem, megismétlődött az út, minden élményével, hangulatával, egyszerűen, természetesen jöttek a mondatok.
A kézirat elkészültével elgondolkodott, mi legyen a következő lépés, ekkor jutott eszébe Fekete Vince. Onnantól kezdve zökkenőmentesen ment minden a maga útján: a kéziratot szeptember végén adta át, a könyvet ma már kezükben tartják az olvasók. Turóczi Ildikó számára a Camino ezzel a bemutatóval ért véget. A könyvből Józsa Irén tanárnő olvasott fel részleteket, a rendkívül sikeres, a nagy létszám mellett is családias hangulatú est dedikálással zárult.
A Szent Jakab-út, gyakran spanyol neve (Camino de Santiago) után El Camino-nak is nevezik, középkori zarándokút, mely Spanyolország Galícia tartományának fővárosába, Santiago de Compostelába vezet. A hagyomány szerint az itteni székesegyházban vannak Idősebb Szent Jakab apostol földi maradványai. A zarándokút jelvénye a fésűkagyló, melyet az út mentén mindenütt felfestve megtalálhatunk. Az út mentén a bencések kórházakat és rendházakat építettek. Jeruzsálem és Róma után Santiago de Compostela a keresztény zarándoklatok egyik legfontosabb célpontja. A Szent Jakab-út 1993-tól az UNESCO Világörökség részét képezi.
